Az út
Már egy ideje úton voltam, amikor „szembejött” velem Márti és a Lineo. Több éve már, hogy először láttam egy médiaszereplése alkalmával, majd később a YouTube-on sokszor ismét „összetalálkoztunk”, ahogy azt mondja (két Bogyó és Babóca epizód között): „A jó coach nem pökhendi. A jó coach alázatos.” Erő és hitelesség, a tudás átadásának őszinte szándéka volt minden szavában és gesztusában. Kíváncsi voltam rá és a nevével fémjelzett képzésre. Tudtam, hogy egy napon találkozni fogunk majd, amikor ennek eljön az ideje. Az utamat jártam, járom, aminek a része volt az is, hogy tanuljak tőle és kollégáitól.
Én elsősorban az önismeret, önelfogadás fejlesztése miatt jelentkeztem erre a képzésre és nem csalódtam. Nem mondom, hogy nem volt bennem félsz: a bátorság, a bátor döntések meghozatala nem tartozik az erősségeim közé… De már önmagában az a lépés, hogy belevágtam a tanfolyamba, részemről egy bátor lépés volt; féltem ugyanis attól, mik kerülnek a felszínre és mit kezdek majd ezekkel a felszínre került dolgokkal. De bíztam Mártiban és a kollégáiban, és ők valóban mindig tudták, mi az, amit az adott hallgató még „elbír” – amikor pedig nehezebb pillanatokra került sor, az csakis a hallgatók érdekét szolgálta. Nem csak a csoportdinamika megtartásán dolgoztak, hanem minden egyes résztvevő fejlesztendő területeit is segítették egyéni figyelemmel, tanácsokkal.
És hogy mit tanultam? Nagyon sokat önmagamról és az emberi kapcsolatokról, játszmákról, a kommunikációról, a helyes kérdések fontosságáról. Több empátiát és elfogadást, de azt is, hogy ezt önmagunkkal kell kezdeni. Az egyik órán felmerült az a kérdés, kit tisztelünk. „Küzdöttünk” a helyes válasz megtalálásával. Emlékszem, én valami olyasmit fogalmaztam meg: azt, akire felnézünk. Az oktató válasza: mindenkit tisztelünk. Ez a mondat azóta is kísér, jön velem az úton csakúgy, mint egy másik, nagyon lényeges mondat: ha a gyökerek nincsenek rendben, a fáról hullani kezdenek a levelek.
Fantasztikus csoportba kerültem, tele érzékeny, kedves, őszinte, egymásra figyelő és egymást segítő emberrel, akik pontosan tudták, mikor van helye a kérdésnek és mikor a hallgatásnak. Ajándék, ha ilyen társaság adódik „az úton”. Hiányozni fognak…
Amit még szeretnék kiemelni a képzésből, az az, hogy Márti bármikor elérhető volt a hallgatóknak, ha kérdés, probléma adódott, és az egyéni kérésekhez is rugalmasan, segítőkészen állt hozzá, azt tartva szem előtt, mi segítené leginkább a résztvevő egyéni fejlődését.
A sok-sok gyakorlati óra és a házi feladatok nagymértékben segítették az elmélet átültetését a gyakorlatba. Egyértelműen megmutatták továbbá nemcsak a szakma szépségeit, de nehézségeit is, amelyekkel szembesül majd az, aki hivatásszerűen erre az útra lép. A szakma elsajátítását – a tágabb szakmai környezet ismertetése mellett – az oktatók részletes, gyakorlati tapasztalatok és tanácsok megosztásával, átadásával is segítették. Már az első napon érezni lehetett: itt tényleg az a cél, hogy olyan coach-ok kerüljenek ki az intézményből, akik kezdettől fogva megfelelő szinten, hitelesen és elegendő tudás, tapasztalat birtokában tudják majd képviselni ezt a szakmát.
És hogy hová jutottam el az elmúlt három hónap alatt? Bátrabb lettem (de még van min dolgoznom :), nyíltabban, őszintébben kommunikálok, többet és jobban kérdezek. Ma már megértem azokat az ismerőseimet is, akiknek a viselkedését néhány hónappal ezelőtt még nem értettem (vagy kifejezetten zavart). Nagyobb figyelemmel fordulok mások és önmagam felé is, és úgy tapasztalom: ezt a környezetem is „meghálálja”. Lassan kezdem azt is megérteni és elfogadni, hogy a saját életemben én magam vagyok a legfontosabb – ami messze nem egyenlő az önzéssel. A következő „feladat”, hogy ennek megfelelően haladjak tovább az utamon, amelynek reményeim szerint egy újabb fontos mérföldköve lesz majd az NLP-képzés.
Hálás vagyok Mártinak és a Lineo csapatának, hogy támogatnak az utamon. További sok sikert és minden jót kívánok Nektek!
Széll Natália
