Skip to main content

Sikertörténetek – Zakariás Imre

By 2018-11-22Vélemények

Utazásom a képzés során

Ahogy érkeztem: önmagamnak sem bevallva, de nagy mellénnyel. A háttér az volt, hogy keresem az utam, jelenlegi munkám és annak körülményei nem elégítenek ki, nem a saját utamat járom és keresem azt. Nagy gondolkodásomban és korábbi tapasztalatomnak, beszélgetéseimnek megfelelőn döntöttem a coaching mellett. Egyet nem vettem figyelembe – az önismereti utat. Ez utóbbival a 12 hét alatt folyamatosan szembesültem. Azt gondoltam, hogy a 42 évem élettapasztalatával én jó coach leszek.

Az első alkalom az ismerkedésé volt és nem volt komfortos: nem éreztem magamhoz közel a csoportot, fura volt Márti stílusa – elgondolkodtam, akarom-e ezt folytatni. Volt két következő alkalom, amire nem tudtam elmenni, ennyi időt adtam magamnak, hogy a folytatáson gondolkozzak. Az önismereti rész még ekkor sem villant nagyon be. Úgy döntöttem, folytatom azért – a csoport negyedik, a saját második alkalmára elmentem – ekkor ért egy nagy pofon. Aquarium coachingban vettem részt coachként egy nehéz ügyféllel a saját csoportom és egy vadiúj csoport előtt. Teljes megszégyenülésként, megsemmisülésként éltem meg és megfordult újra a fejemben, hogy ez nekem nem kell. Újragondoltam a történteket – miért történt, hogy történt, egyáltalán mi történt. Fog-e ez nekem menni? Még mindig nem volt tiszta, hol a titok nyitja. Újra a folytatás mellett döntöttem, mert időközben a csoportot egyre inkább a sajátoménak éreztem, az idő teltével mindenkivel beszélgettem, mindenkit megismertem, és egytől egyig mindenkiben megtaláltam az értékeket. Volt egy kommunikációs tréning jellegű közös napunk, ami nagyot lökött az ügyön, számomra a csoport itt vált csapattá.

A fordulópont egy „ártatlan” gyakorló délután volt, ahol éppen coachee-ként kerültem terítékre – és szegény coach csoporttársam nem nagyon talált rajtam fogást – nem saját hibájából. Ebbe a beszélgetésbe kiválóan szállt be aznapi tanárunk, – Évi – megvilágítva, mennyire zárt vagyok és ha zárt vagyok, nem lesz belőlem jó coach. Innen jött a felismerés-özön, miért nem érkeztem én meg erre a képzésre eddig – csak a technikákkal foglalkoztam, de magammal nem.

Átgondoltam az elmúlt heteket és rájöttem, felszínes problémákat vittem be a beszélgetésekbe, nem nyitottam ki magam, a szívem nem volt benne a folyamatban, csak a fejem (racionalitás, hideg gondolatok). Elemezve a helyzetet rájöttem, hogy tulajdonképpen én mindenhol zárt vagyok – otthon, munkahelyen, stb. Befordultam kicsit ettől, de mégis örültem már valahol ennek és úgy döntöttem, kinyitom magam, mert eddigre a csapatot teljesen biztonságosnak éreztem ehhez. A következő alkalommal vállalást tettem arra, kinyitok egy ajtót magamból kifelé az azt követő szombaton. Nagy bátorság kellett hozzá és végül nem is saját csoporttársam akadt elém ehhez, de az elhatározást tett követte – és milyen jól tettem. Kaptam visszaigazolást arra, hogy komoly munka folyt e beszélgetés során – ismét Évitől. Mintha a mellkasomról egy szoros lánc hullott volna le. Ekkor már sajnos a képzés vége felé jártunk – az utolsó előtti alkalom volt ez. E napon délután visszaigazolásokat kaptam Mártitól és Évitől – Márti szavait nem felejtem, röviden fogalmazott, de tudtam, mire utal. Kicsit ugyan későn, de már teljesen benne voltam a folyamatban. Azóta nyílok, a csoport egy olyan biztonságot adó bizalmat ad, ahol ez kiválóan tud működni. Hogy milyen coach leszek, még nem tudom – a technikákat, folyamatot megkaptuk, gyakorlás-gyakorlás-gyakorlás, ezen múlik minden, és persze azon, mennyire tudok tovább nyitni magamon, immár a biztonságot adó csoporton kívül is.

Óriási, kifejezhetetlen hálát érzek Márti és Évi felé, továbbá a csoportom felé. Nem tudom, min múlott, hogy ez a csoport éppen így fog összeállni, nagyon el van találva. Köszönöm Ritának, Barbinak, Áginak, Mártinak, Tamásnak is – sok-sok nevetés, közös munka, gyakorlás, szereplés, élmény, amik maradnak velem, velünk. Köszönet Linkának a szervezésért, gördülékeny működésért, Szandrának pedig az augusztusi beszélgetésért – amely ugyan nem volt hosszú, de meggyőzött arról, itt a helyem.

Amit kaptam, elsajátítottam a képzés során:

  • visszafogni az ítélkezést,
  • adni magamból,
  • elfogadni mások segítségét,
  • újragondolni magamat, a múltamat, emberi kapcsolataimat,
  • hálát érezni,
  • megölelni a társaimat, ha úgy érzem jónak,
  • 7C-t, egy technikát, amely szépen rendszerbe foglalja azt, amitől egy coaching ülés valóban tartós értéket képes létrehozni megfelelően alkalmazva azt,
  • egy alapot ahhoz, hogy tovább képezhessem magam.

Zakariás Imre

Nálad a Siker Kulcsa Önismereti Képzés Life EGÉSZSÉGÜGYI Business Coaching és NKP Képzés Lineo International Consulting S Toth Marta www.coaching-nlp.hu

ICF Alapú Life Coach Képzés

+ Konfliktuskezelés és NLP

Sikertörténetek - Bánkuti Ági | Lineo Coach Képzések
Publikációk, rendezvények, média

Sikertörténetek – Bánkuti Ági

Lineo Coach Képzések - Tanulj a legjobbaktól!
Lineo Coach Képzések - Tanulj a legjobbaktól! Life, Business, Egészségügyi, Sport Coach Képzések, plusz NLP, Konfliktuskezelés és Mindfulness.
Képzések

Lineo Coach Képzések – Vélemények (2019. augusztus)

Tanulj coachingot a legjobbaktól!
Visszajelzések a 6 napos intenzív Life Coach képzésünkről - Lineo Coach Képzés
Publikációk, rendezvények, média

Visszajelzések a 6 napos intenzív Life Coach képzésünkről

Tanulj coachingot a legjobbaktól!
Lineo Coach Képzések - Tanulj a legjobbaktól! Life, Business, Egészségügyi, Sport Coach Képzések, plusz NLP, Konfliktuskezelés és Mindfulness.
Képzések

Lineo Coach Képzések – Vélemények (2019. július)

Tanulj coachingot a legjobbaktól!
Vélemények
Sikertörténetek – Bereczki Tamara
Vélemények
Sikertörténetek – Zakariás Imre
Vélemények
Sikertörténetek – Széll Natália
Nemzetközi Akkreditált NLP Practitioner Képzés - Vélemények
Képzések
Lineo NLP Képzés – Vélemények
Close Menu