„(…)A mindennapi életemben is alkalmazom a tanultakat, tapasztalásokat. Igyekszem más szemmel nézni a világot, sokszor eszembe jutnak az ott elhangzott történetek, vagy a beszélgetéseim a csoporttagokkal. Családomnak, barátaimnak tartott élménybeszámolóm alapján, senkinek sem kétséges, hogy jó döntés volt elmennem a tanfolyamra. Eddig is szívesen hallgattam meg az embereket, de most már más szempontok alapján nyitom ki a fülem. Nem változtam meg a tanfolyam hatására, de azért talán mégis picit más szemmel nézem a világot, az embereket, máshogy közelítek hozzájuk. És látom, hogy nekem merre kellene változnom. Mint tanárértékelőimben is írtam, én minden tanárral megvoltam elégedve. Másmilyen személyiségek, emberek, ezért nyilván máshogy is adták át a tanagyagokat. De úgy gondolom, lelkiismeretesen készültek és segítőkészek voltak. Én minden egyes napot élveztem. Jobb is volt, hogy különböző előadókat hallgathattunk. (…) Én egy teljesen más világba kerültem ebben az egy hétben, (nem helyileg, hanem érzelmileg). Összegezve, akárhova is jutok az elvégzett tanfolyammal, nekem nagy élmény volt és úgy gondolom, sokat tanultam belőle.”
K. V. Tímea
“Először is KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM! 😊🙏🤗😘
Nagyon örülök, hogy részt vettem a képzéseden. Rengeteget kaptam, tanultam és úgy érzem fejlődtem. Hihetetlen, hogy 1 hét alatt sokkal több AHA-élményem volt, mint az utóbbi időben bármikor. Ezt is nagyon köszönöm!! A képzés rengeteg dologra rávilágított saját magammal kapcsolatban. Erről órákat tudnék mesélni. 😊 Ami az egyik legfontosabb, az az a szó, amit kaptam tőled, amivel saját magamat kell coacholnom a vizsgára: ez a Türelem. Először nem tudtam vele mit kezdeni, aztán ahogy folyton a fejemben motoszkált és párbeszédeket folytattam magammal (coach kérdés – válasz) ismét egy óriási AHA élmény volt és rengeteget kaptam ettől is.
Jelenleg a képzés utáni leülepedés, felismerés, gondolkodás-elmélkedés, érzés, tervezés, másképp cselekvés korszakát élem meg. Nagyon jól érzem most magam. Erősebb, motiváltabb, hittel telibb, energikusabb lettem. Türelemmel adok időt magamnak, és a gyakorlatok megélésének.
Szívből köszönöm Neked és a többi oktatónak ezt a fantasztikus utazást önmagam és a céljaim felé! 💝 Fantasztikus vagy!!!👏✌️😘”
Nikolett F. Cs.
“Izgalmas, nyugodt, felkavaró, gondolatébresztő, szeretet, türelem, elfogadás, kegyelem. Harc, küzdelem, siker, várakozás. Utazás, kihívás, béke, ismeret, kíváncsiság, élmény.”
M. Ágota
“Kedves Márti, mit adott Nekem a 6 nap: én hosszú idő után végre újra kipihenten ébredtem fel és úgy érzem visszanyertem a korábbi vitalitásomat, teljesen fel vagyok pörögve, mert egy új, inspiráló célt kaptam es már most érzem, hogy tudtam segíteni másoknak, csak azáltal, hogy másképp kérdeztem/fókuszáltam. Olyan érzés, mintha lenne egy szuperképességünk, amivel senkinek sem árthatunk:) már most látom, hogy ez a tudás mennyi elakadásra gyógyír. ♡ nagyon köszönöm! Sokkal jobb ilyen világban élni, ahol az emberek saját maguknak meg tudjak oldani az elakadásaikat, csak láttatnunk kell velük, hogy képesek erre. Köszönöm!”
–
„Nekem mentálisan-érzelmileg kőkemény hullámvasút volt. Az elején bevallom, kicsit sérelmeztem, de a végén és ma is nagyon hálás vagyok érte. Kellett ez. Az órákat abszolút érdekesnek és hasznosnak találtam. Jó, összeszedett tartalmak. (…) Elégedett vagyok a képzés elméleti részével, az anyagokkal, amit a tanárok hoztak magukkal, illetve a tudásukkal. Azért pedig külön hálás vagyok, hogy nagyon komoly fordulatokat és AHA élményeket okozott bennem az egy hét. Más emberként jöttem ki szombat este, mint hétfő reggel beültem.”
H. Dóra