A Business Coaching segítségével megtanulhatunk IGENT mondani a lehetőségekre, és NEMET mondani az energia vampír viselkedésre, valamint megtanuljuk hogy tartsuk fönn az egyensúlyt és az erős kapcsolatokat az életünkben.
A felső vezetői coaching-ot elsősorban felső-, és középvezetők, senior menedzserek veszik igénybe, ösztönözve ezzel a szervezet élén állókat a stratégiai felelősségvállalásra.
Készen áll átvenni élete irányításának kormányát? A karrier coaching fő célja, az egyén kitűzött terveinek elérése és ennek kapcsán olyan tervezett lépések megvalósítása, melyek segítségével az egyén képes eljutni egyik pontból a másikba. Segít megszabadulni azoktól a gátlásoktól, amelyek eddig fogva tartották. Megfelelő környezetben és megfelelő támogatással mindent elérhet, amit szeretne!A karrier coaching segítségével könnyen felismerhetjük önmagunkban azokat a gátakat, melyek akadályozzák az egyensúly elérését, új perspektívákat fedezhetünk fel.
Célja, hogy a vállalat tulajdonosát vagy menedzsereit abban támogassa, hogy a napi feladatokon túl lássa a „nagy képet”, fejlessze beosztottait, magasabb szintű szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek, és mindenekelőtt, egyensúlyban tartsa magánéletét és munkahelyét.
Emellett mint felelős vezetőnek, nem csak a saját fejlődését kell figyelmbe vennie, hanem munkatársai, dolgozói fejlődését is. A business coaching szakértő bevonásával segit ebben Önnek. Hiszen ha csapatban dolgozik nem elég, ha önmagát fejleszti, a csapattagoknak is fejlődniük kell. Ezt személyes business coachinggal, valamint közös tréningekkel érhetjük el.
Rengeteg ember életét keseríti meg a munkahelyi stressz, amely rányomja bélyegét magánéletére is. Igy dolgozói motiválatlanná válnak, nem képesek az együttműködésre, a munkahelyi hangulat megromlik. Tapasztalataink szerint a business coaching során lehetőség van arra, hogy legyőzzék ezeket az akadályokat, képesek legyenek nyitottan közelíteni munkájukhoz és munkatársaikhoz egyaránt.
A Business coaching segítségével munkatársai megerősítést kapnak abban, hogy bízzanak saját képességeikben, irányt mutat a közös cél felé, igy segítve annak elérését. Hozzáállásuk a közös munka során pozitiv irányba mozdul, motivációjuk megnő, munkatársaikkal könnyebben kooperálnak.
Már egy-két alkalmas felsővezetői coaching, vagy interaktív csoport-foglalkozás után tapasztalható, a munkatársak hatékonysága, munkájuk során nagyobb eredményeket képesek felmutatni, képesek lesznek meghatározni és használni megújult képességeiket illetve kellő önbizalommal állnak a szervezeti – piaci kihívások elé.
Mit kap Ön:
Segíteni fogom, hogy specifikus üzleti és irányítási koncepciókat tegyen magáévá, hogy felülemelkedjen a teljesítménybeli nehézségeken. A következőket teszem:
• Tisztázzuk a megvalósítani kívánt üzleti gyakorlatokat
• Emlékeztetem, hogy ezek a gyakorlatok miért fontosak
• Együtt dolgozom önnel, hogy részletesen meghatározzuk az üzleti feladat/aktivitás megközelítését
• Megállapítom a teljsítményt
• Folytonos visszajelzéssel értékelem a teljesítményét
• Kihívások, és teljesítendő feladatok által biztosítom a fejlődését
A végrehajtói coaching feldata hogy elősegítse a szakmai és személyes fejlődést, az individuális növekedést, a teljesítmény növekedését. A legfontosabb, hogy a coach megpróbálja stimulálni az ügyfélben az ön-felfedezést, erőteljes kérdésekkel és feladatokkal, ezzel elvezetve őt a “gondolati –ráeszmélés” élményéhez.
A coach az elérni kívánt cél irányába tereli az ügyfelet, mely magában foglalja a karrierváltást, a személyek közti és szakmai kommunikációt, a teljesítmény növelését, a szervezési hatékonyságot, a munkahelyi és személyes változások kezelését, a stratégiai gondolkodás fokozását, a konfliktusokkal való helyes bánásmódot és a hatékony csapat kiépítését a szervezeten belül.
Klasszikus business coaching témák:
- Asszertivitás
- Burnout
- Delegálás
- Döntés
- Időgazdálkodás
- Karrier
- Konfliktuskezelés
- Motiválás
- Networking
- Önbizalom
- Önismeret
- Personal Brand
- Stressz