A shadow coaching az egyik legnépszerűbb és legrégebb óta használt coaching eszköz a több százból. Az Egyesült Államokban már az 1980-as évektől használják, hazánkban pedig az ezredforduló környékén terjedt el. Ugyanakkor Torma Kálmán, a Cegos Kft. partnere szerint a módszertan már maga a coaching megjelenése előtt létezett, csak akkor még személyes konzultációnak hívták. Vagyis azt, hogy megfigyelnek vezetőket a vezetési környezetükben, és ezek alapján visszajelzéseket adnak, már nagyon régóta, szinte a cégek megjelenése óta alkalmazzák. A módszer lényege, hogy egy coach megfigyeli a vezetőt, miközben mindennapi munkája során a munkatársaival dolgozik, árnyékként követve őt, majd elmondja, hogy mi az, amit ő lát, tükröt tartva azzal, ahogy a vezető vélekedik önmagáról, és a kettő elgondolást összehasonlítja. A megfigyelés akár több napon, vagy egy héten keresztül is tarthat, teljes munkaidőben is, amikor a vezető beszélget ebédidőben, értekezletet vagy előadást tart.Így egy szakértő segítségével előzhet meg, illetve érthet meg konfliktusokat és az ebből adódó esetleges motiváció-hiányt, illetve munkahelyi stresszt.Segítségére lehet ügyfelekkel való kommunikációban, illetve tárgyalási helyzetek kielemzésével segíti a jövőbeni pozitív kimenetelű egyezségek létrejöttét. De létezik úgynevezett szűkített shadow coaching is, vagyis amikor valamilyen speciális helyzetben figyelik meg a vezetőt, majd kiértékelik, hogy miként felelt meg a követelményeknek. Eközben a coach jegyzeteket készít, tartalomelemzést végez, és különböző kategóriák alapján elemzi a látottakat.”
Árnyék (shadow) Coaching
Magánszemélyeknek
Az árnyék coaching egy kiváló eszköz arra, hogy vezetőként objektív képet alakítson ki magáról. Ez egy kivülálló szakértő segítségével történik, akit bevonva a mindennapi munkafolyamataiba tükröt tart, elemez, és a pozitiv irányú változást segíti. Ezzel a módszerrel javíthatja a munkatársaival való együttműködést, a dolgozóival való kommunikációját, és nem utolsó sorban fejlesztheti cégét, hiszen a coach, akit bevont munkafolyamataiba figyeli, jegyzetel, kiértékel, elemez.
Az árnyék coaching lehetővé teszi az ügyfél számára, hogy a felszin alatt, a helyzet mélyére lásson, meglátva az igazságot, és döntéseket hozzon, mellyel inspirálja munkatársait. Ez egy valós fejlődési folyamat, amely egy újfajta tudatosságot teremt a munkahelyen, amely lehetővé teszi a folyamatos fejlődést, nem csak a figyelő coach jelenlétében egy átlagos munkanapon, hanem lehetővé teszi egy önmagára tudatosan reflektáló szerep/rendszer kialakitását hosszú távra.
Az árnyék coaching egy valós megfigyelés, valós szituációkban, valós időben. Két külön elme dolgozik együtt, egy közösen fejlődő tudatként, mindaddig amig a kivánt fejlődést el nem érjük.
Ez a tipusú coaching alkalmas, azon vezetők számára, akiknek nap mint nap felelősségteljes döntéseket kell hozniuk és helytállniuk egy dinamikusan fejlődő munkakörnyezetben. Az árnyék coaching új, müködő perspektivát mutat be, amely segit feltárni a müködésbeli problémákat, rossz szokásokat, feltevéseket, melyek akadályozzák a hatékonyságot.
Cégeknek
Az árnyék coaching fejleszti a koncentrációs képességet, segit lelassitani és átláthatóvá tenni a gondolati folyamatokat, segit hogy ellenőrizhessük magunkat az összetett feladatoknál, beleértve a visszajelzéseket.
A coaching ezen fajtája különösen jól müködik a dinamikusan fejlődő munkaterületeken, ahol elvárás a gyors döntéshozatal, biztonsági szempontból kritikus helyzeteknél, vagy a poszt-traumatikus helyzetek feltárásánál, ahol a vezetés, a csapaton belüli kommunikáció és a bizalom visszaépitése létfontosságú.
Az árnyék coaching alkalmazható egyénileg és csapatban, vagy akár a kettő kombinációjaként. Szintén jól kombinálható cégünk NLP tanfolyamaival.
S. Toth Marta – Coach, NLP Tréner, Mediátor, Mentor
+36 70 394 5336 | office@coaching-nlp.hu